Magyar nyelv English version Performan Group

Emelkedőben a foglalkoztatás

A tavalyi év utolsó negyedévében 3 millió 851 ezer fő volt foglalkoztatott a 15-74 éves korú népességben Magyarországon, ami 46 ezer fővel magasabb a 2010 utolsó negyedévinél - derül ki a KSH adataiból.

2012. február 09. · Általános hírek · Talent Selection
Emelkedőben a foglalkoztatás

Bár az egy évvel korábbihoz képest még mindig magasabb a létszám, az év végén bekövetkezett egy 19 ezer fős foglalkoztatottság-csökkenés, ami az adatok kiigazítása után úgy tűnik, szezonális jelleggel függ össze. A munkanélküliek száma gyakorlatilag nem változott év végén, 459 ezer fő volt, ami az aktívak számának év végi apadása mellett kissé emelkedő, 10,7 százalékos munkanélküliséget eredményezett.

A foglalkoztatottak száma az október-novemberi időszakban 3 millió 851 ezer fő volt, míg az előző, szeptember-novemberiben 3 millió 870 ezer. Tehát bár az egy évvel korábbihoz képest még mindig magasabb a létszám 46 ezer fővel, szinte egyik hónapról a másikra 19 ezer fővel esett vissza a foglalkoztatás, azaz kb. 0,5 százalékkal. Az alábbi ábrán, ami a publikált adatokat egyszerűen egymás mellett mutatja, jól látható ez a törés.  

A negyedéves adatoknál van lehetőség szezonális kiigazításra, s ennek elvégzése után már nem olyan vészjósló a kép. Ugyanis kiderül, hogy az őszi felfutás, majd az év végi visszaesés is eltűnik az adatok szezonális kiigazításával, és egy stabilnak tűnő emelkedés rajzolódik ki. Ezeken az adatokon a közszféra többezer fős elbocsátásai még nem látszanak, mivel azokat január során hajtották végre. Azt pedig még nem lehet megmondani, hogy a minimálbér 19 százalékos emelése és ennek tovagyűrűző hatásai milyen mozgást váltanak ki a foglalkoztatásban. Reális képünk erről az első negyedéves adatok megjelenésekor, bőven tavasszal lesz lehetőségünk.

 

Forrás: 

Portfolio.hu 

 

Kapcsolódó cikkek

 
LinkedIn Facebook